A szellemi tulajdon védelme
 

Megvan az űrbe utazó magyar jelölt

A A A    Nyomtatható verzió

Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutató űrhajós. A szakértői bizottság egy tartalékos űrhajóst is kijelöltek, ő Cserényi Gyula 35 éves villamosmérnök. A kiképzés utolsó fázisát ők ketten fogják teljesíteni.

A kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

A küldetés legfőbb célja magyar egyetemek, tudományos kutatóműhelyek és vállalkozások kísérleteinek elvégzése és hazai fejlesztésű műszerek tesztelése mikrogravitációs környezetben.

A kiképzés mellett ezért a kijelölt űrhajósnak és a tartalékosnak a tudományos munkához szükséges ismereteket is el kell sajátítaniuk, meg kell tanulniuk a műszerek és eszközök kezelését, továbbá be kell gyakorolniuk a kísérletek végrehajtását.

A tervek szerint a kutatóűrhajós három hetet meghaladó, de három hónapnál kevesebb ideig fog a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodni, és aprólékosan megtervezetten fogja tölteni idejét. Küldetése a Földre visszaérkezését követően sem ér véget, hiszen várhatóan nagy érdeklődés fogja övezni élményeit és tapasztalatait. A magyar űrkutatás és tudomány népszerűsítése hosszú ideig a feladata marad.

 

___________________________________________________________________________

A magyar kormány 2021. július 30-án a Magyar Közlönyben jelentette meg azt a kormányhatározatot, amely a magyar kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés és a misszió megvalósíthatóságához kapcsolódó hazai iparfejlesztő intézkedések és forrásigények elfogadását foglalja magába. A program hivatalos elnevezése Hunor (Hungarian to Orbit).

 

Forrás:

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/05/megvan-a-kovetkezo-magyar-urhajos

Kép forrása:

https://www.facebook.com/hunor.urhajos/