A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar szakemberek áttörést értek el az immunológiai vizsgálatok területén

A A A    Nyomtatható verzió

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Karának szakemberei az egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában (SzKK) végzett munkájukkal áttörést értek el az immunológiai vizsgálatok területén. A fejlesztés lényege, hogy egyetlen csepp vérből meg tudják határozni a páciens immunrendszerének működését.

A szakemberek az egyetem által most kifejlesztett innovatív eljárás és a ThermoFisher biotechnológiai cég által biztosított berendezés segítségével gyorsan és megbízhatóan meg tudják határozni, hogy valakinek veleszületett vagy szerzett immunhiánya van-e.

Az új eljárásnak köszönhetően a páciens véréből 24 órán belül képesek teljes biztonsággal kimutatni és értékelni a csontvelőből származó B-sejtek és a tímuszból származó T-sejtek fejlődésének melléktermékeit, azaz meg tudják állapítani, hogy mennyire működik jól a vizsgált emberek immunrendszere.

Az új vizsgálat igen hasznos lehet az élsportolók, az immunszuppresszáltak – például szervátültetettek, egyes daganatos betegek, HIV-fertőzöttek – egészségének követése szempontjából is.

A fejlesztés lehetőséget biztosít egy immunológiai mérésekre szakosodott laboratórium keretein belül működő újszülött-diagnosztikai központ létrehozására, amelyet 2024-től működtetnének a PTE szakemberei regionális szűrőközpontként – olvasható az intézmény közleményében.

Az innovációt bemutató kisfilm a PTE youtube csatornáján megtekinthető:

https://youtu.be/59ClgDyzCpI

 

Forrás:

https://www.bama.hu/helyi-kozelet/2023/05/egy-csepp-verbol-meghatarozhato-az-immunrendszerunk-mukodese-video

Kép forrása:

https://www.istockphoto.com/