Szilárd Leó szerepe
A nukleáris energia hasznosításának kezdetei, mivel éppen a II. világháború által beárnyékolt évekre tehető és látszólag teljességgel összefonódott a katonai célkitűzésekkel, csak nehezen kibogozhatók. Létezik azonban egy szabadalmi bejelentés, amely megkerülhetetlen, ha erről a témáról történeti visszatekintés keretében kívánunk szólni: 1944. december 19-én jelentette be „Neutronic reactor” című találmányát 568904/1944 számon Enrico Fermi és Szilárd Leó.
Ennek apropóján, a (természetesen) nyilvánosan hozzáférhető szabadalmi dokumentumban szereplő adatokra alapozva készült ez a rövid elemezés. Célja az igen szerteágazó és részletesen feltérképezett témához (atomkutatás) néhány tényszerű, de első pillantásra talán a figyelmet elkerülő adalékok felmutatása volt. Az amerikai hivatal US2708656 számon 1955. május 17-én engedélyezte az oltalmat, amelynek jogosultja: az Egyesült Államok Atomenergetikai Bizottsága. Anterioritásként az amerikai szabadalmi hivatal többek között Fermi egy korábbi szabadalmát (D1 - US2206634), két ausztrál (AU144150-151), egy-egy svájci, francia és brit szabadalmat (D2 - CH233011; D3 - FR861390; D4 - GB648293) hozott fel, továbbá két angol nyelvű folyóiratcikket illetve egy német nyelvű publikációt jelölt meg.
A D1 dokumentum 1934-es olasz elsőbbségre vezethető vissza, a találmány feltalálói a tudományos berkekben „Panisperna utcai fiúk” néven ismertek, Fermi és római kutatócsoportjának tagjai: Edoardo Amaldi, Bruno Pontecorvo, Franco Rasetti és Emilio Segrè fizikusok. A szabadalmi leírás a reaktorok üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen lassú neutronok előállításához szükséges eljárást ismerteti.
A D2 dokumentum francia elsőbbségre utal (1939. május 1.), a szűkszavú dokumentum a Centre National de la Recherche Scientifique párizsi illetékességű szervezet megnevezésén túl többet nem árul el a közreműködőkről. A témája viszont lényegében a nukleáris láncreakció felismerését és a láncreakció beindításához szükséges urán minimális anyagmennyiségének meghatározását tartalmazza. Ezáltal egyértelműnek tűnik, hogy ez az a szabadalom, amely Frédéric Joliot Curie és kutatócsoportja nevéhez fűződik, és amely megoldásnak a nyilvánosságra hozatala vezetett el a Szilárd Leó által megfogalmazott Einstein levélhez, aki – többek között – arra kérte az amerikai elnököt, hogy az amerikai nukleáris kutatások állami megszervezése mellett az atomtitok jogintézménye is kerüljön bevezetésre – tekintettel a háborús viszonyokra.
A D3 és D4 dokumentumban szereplő találmány feltalálója: Constantin Chilowsky, a bejelentés napja: 1939. július 28. – Párizs. A mára kissé elfeledett feltaláló aktív szerepet játszott villamosmérnökként Paul Langevin – a Curie családdal egyébként több szálon összekapcsolható - neves francia fizikus mellett, katonai tudományos eszközök kifejlesztésében. A hatvanas évekig vitában állt az amerikai szabadalmi hivatallal egy atomenergia tárgyú bejelentésének elutasítása kapcsán, amelyet egy nappal (!) Szilárd-Fermi bejelentés után, 1944. december 20-án tett meg. Hosszabb elemzést is megérdemlő (sikertelen) szabadalmi pereskedésének dokumentumai elérhetők az amerikai jogi adatbázisokból. Elképzelhető, hogy valamiféle észrevételt is tett, ezért kerítettek sort egy korábbi bejelentésének megjelenítésére az anterioritások között. (Megjegyzés: az angol bejelentés a francia elsőbbségű bejelentés azonos tartalmú családtagja.) Mindazonáltal, számomra Chilowsky bejelentése egy kicsit kakukktojásnak tűnik az általam fellapozott tudománytörténeti értekezések fényében.
A tudományos publikációk közül külön érdekes a német nyelvű (Hogyan hasznosítható az atommagból energia - 1939. június 9.); Siegfried Flügge okfejtése arról, mit is jelenthet a gyakorlatban Otto Hahnnak a folyóirat (Die Naturwissenschaften) korábbi számaiból megismerhető tanulmányai a kutatócsoportja által laboratóriumi körülmények között észlelt és megvalósított maghasadásról. Ezek a publikációk voltak azok, amelyek olyan komoly aggodalmakat okoztak Szilárd Leóban, mivel joggal feltételezte, hogy a német tudomány eredményeinek katonai hasznosítása sem fog elmaradni. A szabadalmi dokumentum jelzi, hogy a cikk másolata az amerikai hivatalnak rendelkezésre állt. Ahogy láthattuk, hamarosan az ilyen típusú nyilvánosságot a legszigorúbb titkosság váltotta fel ezen a területen…
A Szilárd Leót érintő történésekről részletesen lehet olvasni a cikk végén forrásként megjelölt kiadványokban. Ezeket átböngészve, a technika állásánál felsorolt dokumentumok közül éppen egy olyan szabadalom hiányzik, amely témájával és a hozzáfűződő jogosultságokkal komoly hullámokat vetett az amerikai katonai program vezetői és Szilárd Leó 1943-tól bekövetkezett és állandósult konfliktusaiban. Ez a láncreakció lehetőségének felismerésén alapuló találmányi gondolat 1934. március 12-én Angliában bejelentett szabadalmi dokumentuma:
A szabadalmi adatbázisokban csak az uniós elsőbbség igénybevételével 1935. március 11-én megtett amerikai bejelentés (US2161985) érhető el. Ez az amerikai bejelentésre megkapott oltalom volt az alapja Szilárd Leó azon kijelentéseinek, melyekre támaszkodva kívánta kikényszeríteni az 1942. december 2-án végrehajtott sikeres atommáglya kísérletet követően rohamtempóban beindult atomfegyver-előállítási projektben (Manhattan-terv) való részvételének lehetőségét.
A történet elején jelzett 1944-es szabadalmi dokumentum fejléce is tanúskodik arról, hogy erőfeszítései hiábavalók maradtak: ha egy pillantást vetünk a feltalálótársak „telephelyére”, világosan látszik, hogy amíg Fermi ekkor már a Los Alamos néven elhíresült bázis közelében fekvő Santa Fébe volt bejelentkezve, addig Szilárd Leó hivatalos tartózkodási helye maradt az 1942-es atommáglya kísérletek városa: Chicago.
Forrás:
http://worldwide.espacenet.com/ EPO Espacenet Patent search
William Lanouette: Szilárd Leó (zseni árnyékban) - Magyar Világ Kiadó, 1997
Marx György: A marslakók érkezése - Akadémiai Kiadó, 2010
Hargittai István: Az öt világformáló marslakó - Vince Kiadó, 2006
Végh László
RSS
