A szellemi tulajdon védelme
 

Sejtbefogáshoz szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki magyar kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A sejtek megragadásának egyik, gyakran használatos módja a hozzájuk rögzített piciny fogantyúkon keresztüli indirekt csapdázás, amivel a csapdaerő jelentősen megnövelhető és egyúttal elkerülhető az érzékeny sejtek intenzív fény okozta károsodása is. Ezeket a fogantyúkat – amelyek lehetnek egyszerű mikrogyöngyök, de összetettebb 3D eszközök is – erősen a sejthez kell kötni, amit többnyire valamilyen fiziko- vagy biokémiai eljárással érnek el. A fogantyúk használatának egyértelmű előnyei mellett a sejtek és a szerkezetek kezelése, valamint az a tény, hogy a fogantyúkat később nem lehet a sejtekről leválasztani, sokszor hátrányos lehet.

Erre a problémára dolgozott ki megoldást a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének Kelemen Lóránd vezette kutatócsoportja szlovák partnereikkel együttműködve, akik az egyedi sejtekhez átmenetileg rögzíthető, deformálható polimer mikroeszközök új családját fejlesztették ki, amelyek a sejtek megfogását bármiféle kezelés nélkül teszik lehetővé.

A kutatók az eljárásukban rejlő lehetőségeket háromféle struktúrán keresztül mutatták be, amelyeket három különböző sejtmanipulációs feladathoz terveztek.

A kutatók szerint a bemutatott optikai csipeszen és a specifikusan a feladathoz tervezett mikroeszközökön alapuló módszer lehetővé teszi a nem letapadó egyedi sejtek korábbiaknál hatékonyabb vizsgálatát, és igazolja, hogy a rugalmas anyagokon alapuló mikrorobotika hatalmas potenciállal rendelkezik a biológiai alkalmazásokban is.

Az Advanced Materials folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rugalmas mikrorobotok használatának fontos újdonsága, hogy így a sejteket a megfogásukhoz nem szükséges semmivel sem kezelni, és a vizsgálat elvégzése után el is lehet engedni azokat, ami a korábbinál hatékonyabb vizsgálatokat tesz lehetővé.

 

Forrás:

https://hun-ren.hu/hirek/lezerfennyel-iranyithato-sejtbefogo-mikrorobotokat-fejlesztettek-ki-a-szegedi-biologiai

Kép forrása:

https://hun-ren.hu/hirek/lezerfennyel-iranyithato-sejtbefogo-mikrorobotokat-fejlesztettek-ki-a-szegedi-biologiai