Egyedi hűtőmágnesek előállítását teszi lehetővé a gyulai Hack István, hűtőmágnes-nyomtató automata találmánya.
A nemzetközi szinten is újdonságnak számító találmány különlegessége, hogy lehetőséget ad egyedi fotóval és/vagy egyedi szöveggel ellátott emléktárgy elkészítésére. Sőt a felhasználó az automatán elkészített kártyatervét elküldheti egy távoli adatbázisnak is, ahol a későbbiekben is elérheti azt és az alapján ismét rendelhet a hűtőmágnesből.
Az automata használata egyszerű, felhasználóbarát, érintőképernyős kijelzője révén többnyelvű kezelői felület kialakítása is lehetséges, ami elsősorban a külföldiek által is látogatott helyszíneken üzemeltetve lehet egy lényeges szempont.
Már nyolc automata érhető el hazánkban: Gyulán három, Egerben kettő, egy-egy pedig Szilvásváradon, Szarvason és Hajdúszoboszlón. Bel- és külföldről egyaránt akad érdeklődés a franchise-rendszerben működtetett automaták iránt.
A „Hűtőmágnes-nyomtató automata” az – SZTNH elektronikus nyilvántartása szerint –
U 16 00301 ügyszám alatt használatiminta-oltalom alatt áll.
Forrás:
Gyulai szabadalom a hűtőmágneseket nyomtató automata – beol.hu – 2018. február 10.
Kép forrása: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/gyulai-szabadalom-hutomagneseket-nyomtato-automata-1176229/